„Japánban az első hivatásos női gésáról 1750-ben történik említés. Az első gésa, akinek a neve fennmaradt, Kikuya volt és Kiotóban élt. A szórakoztatóiparban dolgozó nők mögött ekkor azonban már hosszú múlt állt. A nevük azonban akkoriban még odoriko volt. Odoriko-nak azokat a táncosnőket hívták, akik 1677-től kezdve először Edóban léptek fel. A feltörekvő polgárság lányai voltak, akiket a pénzt az erkölcsnél többre tartó szüleik táncmesterekhez küldtek, hogy tanítsák meg őket táncolni, hangszereken játszani és énekelni. Amit az odoriko-k annak idején nyújtani tudtak, érdemes volt megnézni: magas színvonalú szórakoztatást kaptak a nézők. Azonos szintű volt azokkal a művészi produkciókkal, amelyeket a kurtizánok nyújtottak a XVII. század elején létesített és államilag ellenőrzött szórakoztatónegyedekben –ilyenek Kiotóban, Oszakában és Edóban voltak. A kurtizánok azonban foglyok voltak, az odoriko-k ezzel szemben szabadok voltak, nem voltak szerződéses kötelmeik, de ők sem éltek tisztán a művészetükből. …. A művészetekhez értő odoriko-knak tehát felszolgálókként kellett dolgozniuk a teaházakban, vagy zarándokhelyek közelében kellett fellépniük. Ezeken a helyeken ételeken és italokon kívül voltak még kabuki-ünnepségek is. A kabuki-ünnepség elnevezés a még ma is ismeretes színházhoz kötődik. Egyszerű, pantomimszerű előadásokon kívül frivol táncokat is előadtak. A kabuki-t ebben a formájában tette népszerűvé a XVII. század elején O-kuni. Néhány történelemkönyvben őt tekintik a gésák valódi előfutárának. …
A közönségnek nagyon tetszett az előadás, és a kabuki táncszínház rövidesen Kiotó környékén is nagy népszerűségnek örvendett. O-kuni-t a kabuki feltalálójaként ünnepelték. Egész sor kabuki-társulat jött létre. Mint mondják, a császári palotába is meghívtak titokban néhány, O-kuni-hez hasonlóan tehetséges művésznőt (ebben az időben az arisztokrácia lenézte az ilyen utcai színházakat, és azokat, akik ilyenekben dolgoztak). A helyi fejedelmekre is nagy hatással volt az újfajta művészet. ….. Az állam 1629-ben a „közerkölcs megsértése” címén megtiltotta a női kabuki előadók szereplését (azóta is csak férfiak lehetnek kabuki színészek, és a mesterséget is csak a fiúgyermek folytathatja tovább a családban). A tilalom valódi okának azt a botrányt jelölték meg, amely egy kisvárosban, Shijo-Kawara-ban tört ki Yoshino tánca után. Az ott kitört verekedésnek számos halottja és sebesültje lett, és a színpad is összetört. A szép lányok helyett ezután lányos külsejű fiatalemberek léptek fel. Később arra hivatkozva, hogy a kabuki-színházak a homokosok találkozóhelyeivé válhatnak, ezt is betiltották. Csak ezután jött létre a kabuki-színház jelenleg ismert formája, amelyben felnőtt férfiak játszanak el szomorú és vidám történeteket. Minthogy eleve tilos volt, hogy a nők is szerepeljenek, a női szerepeket is férfiak, onnagata-k játszották. Ez a szokás mindmáig fenn is maradt. ….. A hatóságok 1706-ban azzal érvelve tiltották be az odoriko-kat oktató tánciskolákat, hogy azok az illegális prostitúció melegágyai. A rendelet nyomán azonban nem az odoriko-k, hanem táncaik oktatása tűnt el. …. A tilalmat ezek után az odoriko-kra is kiterjesztették A lányok számára lehetetlenné vált hivatásuk gyakorlása, mert a szórakoztatónegyedeken kívül meg volt tiltva, hogy énekesnők, táncosnők és színésznők nyilvánosan felléphessenek. Az eljárás igazi oka azonban az volt, hogy a szabad és független nők számára lehetetlenné tegyék a művészi pályafutást. Az erkölcstelenségre való hivatkozás csak ürügy volt. A közfelfogás szerint a nőknek férjhez kellett menniük, és türelmes, szorgalmas, alázatos háziasszonyokként kellett dolgozniuk. Az eltartásukról a férjük gondoskodott. Az egyedülálló nőknek nem sok lehetőségük maradt arra, hogy eltartsák magukat. Bér ellenében foglalkoztatott nőket sem a háztartásokban, sem a kereskedelemben nem alkalmaztak. A női alkalmazottak csupán szállást és ellátást kaptak. …. Mi lehetett a kiút? Az odoriko-k kilátásai sötétek voltak. Ha nem sikerült férjhez menniük, vagy nem tudták rászánni magukat, hogy apácák legyenek, csak 2 lehetőség közül választhattak: vagy engedéllyel dolgozó, vagy illegális prostituáltnak mentek. Az olyan társadalomban, amelyben mindenkinek az élete a legapróbb részletekig szabályozva van, forradalmi és egyúttal okos szellemiségre van szükség ahhoz, hogy valaki át tudja törni az előírások régióit. …. A korszak erre maga kínálta fel a lehetőségeket, és ezt használták ki az odoriko-k. A legális bordélyok tulajait válság sújtotta, pánik fogta el. A teaházak és egyéb szórakoztató helyek tulajai különböző trükkök segítségével igyekeztek pótolni a kiesett jövedelmeket. A teaházak egyre kevesebb előadóművészt tudtak szerződtetni. Hiányzott ugyanis az utánpótlásuk. Az odoriko-k fölfedezték az ebben rejlő lehetőségeket és igyekeztek azt kihasználni. A megoldás egyszerű volt: új nevet vettek fel. Tevékenységükre átvették a gésa kifejezést, amelyet addig csak a férfi előadóművészek használtak. A férfi gésáktól az onna előtaggal különböztették meg magukat. Az egykori odoriko-knak a névváltoztatással sikerül maguknak helyet biztosítani a szórakoztatóiparban, és megmenekültek attól, hogy lesüllyedjenek az utcalányok szintjére. Gésaként ugyanolyan szabadon és kötetlenül működhettek, mint férfi kollégáik. A művészi tudást, amely szorosan kapcsolódott a gésasághoz, de időközben elfelejtődött, az odoriko-knak ismét el kellett sajátítaniuk. Az egykori kecses táncoslányok a maguk szerény kimono-iban eleinte harmonikusan beilleszkedtek a férfi előadók csoportjába, akik továbbra is gésáknak nevezték magukat. A teaházak közönsége rövid idő múlva nemcsak elfogadta az onna-gésákat, hanem előnyben is részesítette őket a férfi gésákkal szemben. Ekkor vették fel az onna-gésák a geiko elnevezést.”

Részletek Ursula Richter: A gésa mosolya-titkok a fehér maszk mögött c. könyvéből

Forrás:www.hanamachi.5mp.eu