Japánban ma Kiotóban, Tokióban (Asakusa,Shimbashi, Akasaka, Yanagibashi és még 11 negyed), Atamiban és Niigata-ban vannak hanamachik. Régebben Oszakában is voltak, de mivel a várost a II. világháború alatt lebombázták, megszűntek működni az ottani gésanegyedek. Kiotóban máig is működnek, itt 5 gésanegyed van: Gion-Kobu, Gion-Higashi, Pontocho, Kamishichiken, Miyagawa-cho. Ezt az 5 negyedet Gokagai néven szokás említeni. A hatodik negyed Shimabara volt, ezt '52-ben nemzeti kinccsé, turisztikai látványossággá tették, '58-ban pedig véglegesen bezárták (ezt megelőzően a II. világháború idején többször megnyitották és bezárták, a hadi állapotoktól függően).
Kiotó Meiji császár uralkodása alatt szűnt meg politikai főváros lenni, így átalakult kultúrális fővárossá (pont ezért nem véletlen a működő hanamachi-k jelenléte, itt, ill. a város környékén dolgozik a legtöbb kardkészítő, kimonószövő- és festő mester, paróka, hajdísz- és legyezőkészítő, és más, hagyományörző mester, akik a gésák szempontjából is fontosak.)

GION (Gion-Kobu, Gion-Higashi)

Gion (祇園) Japán egyik kerülete Kiotó városában. Eredetileg a középkorban megépített szentély köré épült, hogy kielégítse az odalátogatók igényeit. Aztán úgy alakult, hogy az egyik legexkluzívabb geikonegyed lett Japánban.A 17. sz. közepén (1732) a Tokugawa shogunátus hivatalos engedélyt adott ki Gion negyed működésére. 1881-ben Gion 2 részre vált: Gion-Kobu-re (祇園甲部), és Gion Otsubu-re. 1949-ben Gion Otsubu Higashi Shinchi-re változtatta a nevét (Kelet Új Területe), majd 1955 körül módosította Gion-Higashi-ra (祇園東). Gion negyed ezen területének határai a Hanamikoji és a Higashijoji utcák, északról pedig a Shijodori utca. A gésa szót Kiotóban egyáltalán nem használják, a gésa megnevezésére a geiko kifejezést használják, ami annyit jelent, hogy „művészetekkel élő nő” (a „gei” szó művészetet jelent, a „ko” pedig a nőnemű jelző). Annak ellenére, hogy az elmúlt 100 évben jelentősen lecsökkent a geiko-k száma Gionban, még mindig magas színvonalon oktatják a klasszikus japán művészeteket, erősen jelen vannak a hagyományos építészeti formák. A kerület egy része bekerült a nemzeti műemlékvédelmi programba. Nemrég befejeződött az az építkezési projekt, ami a régi gioni házak és utcák helyreállítását végezte, és erőfeszítést végez még most is Gion eredeti szépségének megőrzésében. A negyedben főleg machiya-k (kicsi városi házak) és ochaya-k (teaházak) találhatóak. Ezek tradicionális intézmények, amelyeket szamurájok és befolyásos politikusok, üzletemberek támogattak, hogy élvezhessék a geiko-k és maiko-k exkluzív társaságát. Az ochaya-k világa nagyon zárt, ahol az esti ozashiki-k (fogadások) részeit képezik a koktélozás, a beszélgetés, a hagyományos japán játékok, valamint a klasszikus japán zene-, tánc és éneklés bemutatása. Még manapság is látható néha, ahogyan geiko-k és maiko-k kis csoportjai sietnek a teaházakba, hogy el ne késsenek a fogadásokról, amelyekre meghívták őket, hogy szórakoztassák a fogadást rendező vendégeket. Sajnos elterjedt tévhit, hogy Gion is egyiket volt a piros lámpás negyedeknek, mint Shimabara (ez volt a 6. negyed Kiotóban, de ez 1958-ban véglegesen megszűnt működni). A gioni geiko-k 1872 óta mindmáig megtartják népszerű táncvarietéjüket, a Miyako Odori-t (都をどり) [Ősi Fővárosi Táncok, Cseresznyetánc néven ismert Japánon kívül]. Ez a rendezvényt minden év április 1-jétől 30-ig tart, naponta 4-szer kerül előadásra. Külföldön ez a legismertebb japán kulturális rendezvény, amelyre az egész világból érkeznek látogatók. Egy „olcsóbb” beugró ide 1500 $, de az előadást követő teaceremóniára előre lefoglalt helyek ára akár 4000 $ is lehet! Gion-Kobu címerében 8 kicsi labdácska látható, egy nagy körrel összekapcsolva, a kör közepén egy kínai karakter, a „Ko” látható, amely Gion-Kobu-t jelképezi. A 8 kicsi golyó Gion-Kobu kisebb területeit szimbolizálja.

PONTOCHO

Pontocho (先斗町) is egyike a kiotói virágvárosoknak. Ez a negyed a geiko-iról és hagyományos teaházairól ismert. Ugyanúgy részt vesz a nemzeti műemlékvédelmi programban, mint Gion. A negyed nevének első fele a portugál „ponte”, híd szóból ered, második fele (cho) pedig egy japán szó, kicsi, városi utcát jelent. Eredetileg a negyed neve Shintocho volt (igazából a „shinto” szó is hidat jelent, tehát a negyed nevének jelentése: Hidak Városa). A címer egy stilizált chidori-t (lilét) ábrázol, amely a szerénység, a báj, és egyszerű szépség szimbóluma Japánban. A hanamachi-t hosszú, keskeny, macskaköves sikátorként határolják be a Shijo-Dori és a Shanjo-Dori utcák, nyugatról pedig a Kamo folyó. Itt is nagy hagyománya van a kabukinak. A negyed első ochaya-ját, a Dai Ichi-t (Nagy Első) egy Kiku nevű geiko alapította. Geiko-k már az 1500-as években is dolgoztak a negyedben.Ma a negyed lámpásokkal megvilágított teaházairól ismerhető fel. A nagyon drága éttermeknek jellegzetessége a folyóparti szabad étkezőterület, v.mint láthatóak még okiya-k, bárok, és olcsóbb étkezdék. Ennek a negyednek is van saját színháza, a Pontocho Kaburenjo, amely a Shanjo-Dori végén található. Az intézményben 1870 óta minden évben megtartják 2-szer a Kamogawa Odori-t (鴨川をどり) [Kamo Folyó Tánca]. Ezen az előadáson bemutatják a kabuki stílusú éneklést, táncot, és hagyományos színházi előadásformát. A virágvárosban élt néhány évig Liza Dalby, az amerikai antropológus, aki könyvet írt az itt eltöltött idejéről „Gésa” címmel.

KAMISHICHIKEN

Kamishichiken (上七軒) Kiotó legrégebbi geikonegyede, keletre a Kitano Tenmagu szentélytől, a város északnyugati részén. A negyed neve azt jelenti, „Hét Felső Ház”. Az elnevezés arra utal, hogy a Muromachi korszakban (1333-1375) 7 ochaya épült a háború után megmaradt építőanyagokból, a fellelhető szerszámok segítségével. A negyed a kiotói Nishinjin kerületben található, amely hagyományos, kézzel szövött textíliáiról ismeretes. A Kamigyo-ku utcán csendes kis faházikók sorakoznak egymás mellett. Ezek az épületek főleg okiya-k és ochaya-k. A negyedben higgadt, jó modorú, kiválóan képzett zenészeket és táncosokat találhatunk, akik sajnos kevesen vannak. Jelenleg 25 maiko és geiko él együtt 11 okiya-ban. A kerületi címer 2 félkörre felfűzött, összesen 10 labdácska . A lámpásokon azonban már fehér alapon piros körök láthatóak (ellentétben Gion-nal, aki ezt a gombócot vörös alapon fehér színnel ábrázolja). Minden év február 25-én tartják a hanamachi geiko-i és maiko-i a Baika-Sai-t (Szilvavirág Ünnep) a Kitano Tenmagu szentély közvetlen közelében. Éves táncműsoruk a Kitano Odori (北野をどり) amelyet április 15-től 25-ig tartanak kyo-mai, és kitano kabuki stílusokban. Láthatóak még egy másik rendezvényen is, a Gion Matsuri-n (Gion Fesztivál), amelyen július 1-jétől 30-ig tart és különböző italokat szolgálnak fel az ünnepségre látogatóknak. A negyedben a legtöbb név „Ume-”, „Katsu-”, „Nao-”, „Ichi-” előtagokkal kezdődik. A hanamachi egyik teaháza, az Ichi, amely egyben okiya is, rendelketik saját honlappal, melyen az egyik maiko, Ichimame (mostmár geiko) blogot vezet művészeti tanulmányairól és okiya beli életéről. Annak ellenére, hogy semmiféle igazán személyes dolgot nem ír le, naponta több ezren látogatják a teaház honlapját, és olvassák rendszeresen Ichimame blogját! Ez egyben kitűnő marketing a kevéssé ismert ochaya-nak is, amely Yasaka Szentélyhez közel található.

MIYAGAWA-CHO

Miyagawa-cho (宮川町) egyike a kiotói hanamachi-knak. Neve külön választva (Miya-gawa) utal a Szentély folyóra, amely beceneve a Kamo folyónak, és a déli Shijo folyóból ered. A Gion Matsuri alkalmával a hordozható szentélyt a folyó megszentelt vizével tisztítják le. A negyed címere, a 3 összekapcsolt kör utal a templomok, a teaházak, és az itt élők egységére. Miyagawa-cho-ban kicsi, egymástól különálló kabuki színházak voltak találhatóak a Kamo folyó mentén.Néhány teaházhoz kis csónakokon szállították a vendégeket és a meghívott geiko-kat, maiko-kat. A kabuki stílus akkor vetette meg a lábát a negyedben, mikor az már egyre szélesebb körökben lett ismert, így terülte hamarosan meg növekedett; több teaház is épült. Magának a kabuki stílusnak már külön színháza van a negyedben, a Minami-za Kabuki Kaburenjo (színház), a Kamo folyó keleti partjának mentén. Ez a színház a negyed saját színháza, ahol geiko-k és maiko-k évente előadják táncműsorukat, a Kyo Odori-t (京をどり) április1-től 3-ig.

SHIMABARA

Shimabara (嶋原) volt az egyetlen olyan negyed, ahol valóban zajlott a prostitúció. A negyedet 1640-ben alapította Hara Saburoemon, de 1958-ban végleg megszűnt működni a negyed, mikor betiltották a prostitúciót Japánban. A negyed onnan kapta nevét, hogy kapuja rendkívül hasonlít a shimabarai Bizen vár kapujára. A Tokugawa-korszakban különbséget tettek az engedély nélkül dolgozó nők (shiroto és youjo), és a magasabb osztályú, népszerű kurtizánok között (tayou és oiran), valamint úrnőik között, akik a teaházakat birtokolták és működtették. Manapság a negyed turisztikai látványosság, ám 2 ochaya továbbra is működik, és őrzi a kulturális javakat. Az egyik a Sumiya ochaya (alapítva 1641-ben), és a Wachigaya ochaya (alapítva 1688-ban). Az Edo-korszakban (1603-1868) elterjedt volt a prostitúció az egész országban, de főleg Kiotóban, Edo-ban (mai Tokió), és Oszakában. Kiotóban az örömnegyed a Shimabara volt (1640-től), Oszakában a Shinmachi (1624-től), Edo-ban pedig a Yoshiwara (1617-től).A shogunátus próbált különböző, elsősorban erkölcsi korlátozásokat tenni, ellenőrzéseket bevezetni, azért, hogy bizonyos típusú tevékenységeket feloszlassanak a városokban. Ebben a negyedben is működtek kabuki színházak, és más ilyen, szórakoztató intézmények; ezeket is hasonló intenzitással ellenőrizték. 1952-ben nemzeti kultúrkinccsé nyilvánították, és nemrég múzeummá alakították. Csak egyetlen okiya áll még (fogadó, wachigai-ya), amelyet szintén ageya-ként használnak. Itt tayou-k –prostituáltak– szórakoztatják a vacsoravendégeket. Ma már csak 6 tayou él Shimabarában. A tayou-k öltözéke, hajviselete és arcfestése sokkal színesebb a geikókénál, és fogukat feketére festik. Játszanak kokyu-n (kínai hegedű), ichigenkin-en (egyhúros hangszer), sugoroku-t (hagyományos kockázás) játszanak a vendégekkel, bemutatják a híres és méltán nagyon népszerű tosenkyo-t (legyezőtáncot), és mindazt amivel annak idején a kyotoi császári palotában a kényes ízlésű előkelőségeket szórakoztatták. Manapság a Sumiya látogatói hagyományos, színpompás tayou műsort is láthatnak, amelyben a tayou-k és művésztársaik szerepét hivatásos táncosok és oktatók alakítják.
Shimabarát 1641-ben költöztették jelenlegi helyére, és az Edo-korszak derekén a költők legismertebb gyülekezőhelye volt. Itt alakult ki az egyik közismert japán versforma, a haiku.
Shimabara a Genroku-kor idején (1688-1704) élte valódi fénykorát, azután hanyatlásnak indult. Romlását egy közismert japán regényíró, Bakin Takizawa örökítette meg, aki 1802-ben látogatott oda, s írta le, hogyan omlottak össze a környék vályogfalai, s hogy Shimabarát már senki sem látogatja, mert túlontúl messze esik a város központjától, s intézményei semmiképpen sem vetekedhetnek a Gionban kínált szórakozási lehetőségekkel.

Forrás:www.hanamachi.5mp.eu